Egy jó szájsebészet Budapesten

A fogászatok igen széles köre érhető el ma a fővárosban és ezekhez kapcsolódóan egyre többen keresik a szájsebészeti szolgáltatásokat is. A két szakága a dentális kezeléseknek igen közel áll egymáshoz. Bár a szájsebészet specializációjához inkább közelebb áll a fogpótlások, implantációk beültetése és kezelése valamint az arcüregi sebészeti beavatkozások.

szájsebészet budapesten

Egy jó szájsebészet Budapesten a 11. kerületben található, Újbudán a Duna közelében. A Pont32 Fogászat és Szájsebészet már hosszú évek óta várja a gyógyulni vagy éppen csak szépülni kívánó pácienseket. Dedikált szájsebész és dentoalveolaris sebész szakorvosuk is van, így bármilyen kihívást kezelni tudnak. A doktorok gyakran jelenítenek meg szakmai cikkeket is a magyar szájsebészeti közösségben ezzel is előremozdítva saját és a teljes szakma szaktudását. A gyors és fájdalommentes kezelések végrehajtásához azonban nem elegendő csak a megfelelő szakmai felkészültség. Így ezen a szájsebészeten a legmodernebb (német) fogászati szakgépekkel dolgoznak a szaksebészek. A legtöbb esetben nincsen szükség altatásra a kezelések során, azok könnyedén lebonyolíthatók helyi érzéstelenítéssel is.

Implantológiai alapinformációk közérthetően

pont32 fog implantológia

pont32 fog implantológia

Noha a fogápolási szokásaink és azok rendszeressége folyamatos minőségi javuláson megy keresztül, még ma is elkerülhetetlen hogy bizonyos esetekben elveszítsünk egy fogat. Szerencsére a fogpótlások (implantológia) ma már megfizethető fogászati szolgáltatásként szerepelnek egy átlag ember számára is. Azonban van pár dolog, amit érdemes tudnunk mielőtt kikérjük egy fogorvos véleményét az implantációkkal kapcsolatban.

A fog implantációk legfőbb tulajdonságai

Az implantológia tehát az elveszett fogak pótlásával foglalkozik. Erre egy speciális anyagból (leggyakrabban titánból) készített mesterséges fogpótló anyagot használ, amit rögzít az állkapocshoz. Ilyen speciális anyagra azért van szükség mert egyébként az emberi test kidobná magából az idegen anyagot. Maga a beavatkozás körülbelül egy órát vesz igénybe, de a gyógyulási idő már sokkal hosszabb – akár 3-tól 6 hónapig is terjedhet. Teljes hegesedés és a csontosodást követően már ráépíthető erre az implantátumra az általunk választott fogpótló anyag: korona, protézis avagy híd. Komplikáltabb esetekben nem végezhető el azonnal fog implantáció. Egyrészt már nem szabad növekednie a páciensnek, így csak 18 éves kor után javasolt a beavatkozás. Ezenkívül vannak olyan emberek akiknek nem elég vastag az állkapocscsontjuk a beavatkozás helyén így csontpótlásra szorulnak. Sajnos ez a beavatkozás meghosszabbítja a végleges fogpótlás elkészülését, mivel legalább fél év a gyógyulási ideje.

A fog implantációt követően

Ha túl vagyunk a beavatkozáson, akkor kezeljük úgy új műfogunkat, mintha az valódi lenne. Ugyanúgy tisztítsuk és ápoljuk mint a hagyományosakat, mivel az implantátum és a fogpótlás is ugyanúgy veszíthet struktúrájából, ha nem megfelelően kezeljük.

A többet akarunk megtudni az fog implantológia működéséről  és felépítéséről akkor keressük fel a Pont32 Fogászat weboldalát.