Press "Enter" to skip to content

Milyen ajándékkal kedveskedjünk autóbolondoknak?

Mindenkinek van olyan férfi vagy nő ismerőse – esetleg akár magára is ismer e sorok olvasása közben – aki megszállottan rajong a kocsikért. Másról sem tud beszélni a haverjaival, csak az autó bütyköléséről, a nemrég megjelent járműtechnikai újításokról, teljesítményről, és még ragozhatnánk. Aki tisztában van ezeknek a gépeknek a működésével, annak nem okoz gondot megérteni ezt a szenvedélyt, de a laikus számára sokszor csak halandzsa. Amikor az autókedvelőnek egy imádata tárgyával kapcsolatos ajándékot szeretnénk adni úgy, hogy nem értünk hozzá, bizony még nagyobb bajban vagyunk. Miután valószínűleg az illető már mindent beszerzett magának gépjárművébe, más megoldás után kell keresgélni. Azoknak, akik nem azok a kifejezetten kocsibolondok, íme egy egy pár ötlet, amivel egészen biztosan nem vallunk kudarcot.

Élményvezetés

Ha egy picit jobban szétnézünk, egész korrekt áron találhatunk tesztvezetés-csomagokat. Ez az élmény tökéletes autós ajándék tipp pasiknak és csajoknak is, mivel lehetőségük lesz olyan járműveket is vezetni, amiket elképzelhető, hogy élete során nem lenne lehetősége. Melyik verda-őrült ne bőgetné meg egy Ford Mustang “Eleanor”, egy Forma Renault vagy épp egy Lamborghini Gallardo motorját? Ha már ott van, garantáltan be is fog kukkantani a motorháztető alá, hogy egy kicsit jobban szemügyre vegye a gépészetét a gépezetnek. És persze fog csinálni nyolc-tíz szelfit meg videót. Így már kicsit jobban látható, hogy ez annak akit megajándékozunk, nem csupán egy pár km-es sétakocsikázás lesz és ennyi, hanem egy valóra vált álom.

Elektromos autós ételhordó

Egy jó házikosztra mindenki vevő. Főleg a férfiak. Ám a mai rohanó világunkban azonban nem igazán van időnk hazarohanni bekapni valamit, se pénzünk minden alkalommal rendelni vagy étteremben enni. Ilyen esetekre remek ajándék lehet kiszemeltünk számára egy szivargyújtóba csatlakoztatható melegíthető autós ételhordó. Így nemcsak kulturáltan tud majd étkezni, de minden alkalommal meleg otthoni finom falatokat tud elfogyasztani. Kialakításának köszönhetően a rekesztartalmak szállítás közben nem keverednek össze, nyugodtan tehet ételhordójába annak tulajdonosa a babgulyás mellett akár borsófőzeléket is.

Az ajándékozás akkor öröm mindenkinek, ha az is örül aki kapja, és az is aki adja. Ezt  – ha ismerősünk autóbolond – elsőre nehéz feladatnak tűnhet kivitelezni, ám ha egy picit kreatívak vagyunk, nincsenek akadályok.